Pompás borlexikon

Segítünk, hogy már az első rendelés is gördülékenyen menjen a heurigerek, vagyis helyi borozók egyikében.

 „Heuriger“ – helyi borozó:
Heurigernek nevezik Alsó-Ausztriában az újbort, illetve az olyan hagyományos borozókat is, ahol saját készítésű bort szolgálnak fel. Ezeken belül ún. Buschenschankok is léteznek, melyek azonban csak szezonálisan tartanak nyitva.

Pinsesor (Kellergasse):
Felettébb romantikus, évszázadok óta fennálló pincerendszerek utcaszerű csoportosulása egy bortermelő település határában. Itt történt (ill. történik még napjainkban is) a szőlő préselése, a bor kóstolása, tárolása, eladása – és ünneplése.

Ausgesteckt/“ausg’steckt“, avagy a nyitva tartás heurigeres módra:
Az alsó-ausztriai Buschenschank törvény szerint a szőlő- és gyümölcsöskertek tulajdonosainak joguk van ahhoz, hogy saját termelésből előállított borukat díjazás ellenében kimérjék, ill. felszolgálják. Szerencsére ezzel a joggal sokan élnek is. Amennyiben egy Buschenschank vagy Heuriger, azaz helyi borozó “ausg’steckt“ (vagyis a cégtáblára kitűznek egy zöld csokrot), akkor nyitva van. Ezt úgy jelölik, hogy a bejáratnál, jól látható helyre különböző ágakból elhelyeznek egy színes csokrot.

Iszik vagy vezet:
A megengedett legmagasabb véralkohol szint 0,5 ezrelék.

Nyolcad (Achterl):
Ausztriában a minőségi bort egy „Achterl” formájában szokás élvezni, mely tulajdonképpen 1/8 liter bort jelent. Hosszú évek óta már a heurigereknél is ez a bevett szokás. Ott ugyanis sokáig negyed liter bor volt a felszolgált mennyiség, de manapság a minőség jut kitűntetett szerephez és nem a mennyiség. Az említett „Achterl” különböző formákat ölthet. Fogyaszthatunk pl. egy ún. Flucht-Achterlt, mely igazából már az utolsó utáni pohár bor, de ihatunk Steh-Achterlt is, melyet jobbára állva, egy kis harapnivaló mellett szokás élvezni.      

G’spritzter – fröccs alsó-ausztriai módra:
A bor és a víz keverékét Ausztriában nem veszik fél vállról. Valójában törvény írja elő a keverék arányait, mely egy rész száraz borból és egy rész szódából vagy vízből áll, valamint legalább 4,5% alkoholtartalommal bír.

A must, mely valójában gyümölcsbor:
A Most az általános alsó-ausztriai szóhasználatban egy gyenge alkoholtartalmú, enyhén savanykás, érdekes ízű ital, melyet almából és körtéből készítenek (leginkább a Mostviertelben, Alsó-Ausztria nyugati részén és délen, a Buckligen Welt vidékén). A Traubenmost, vagyis a szőlőmust, szőlőből nyert, erjedés előtt álló gyümölcslé, melyet ebben a formában vásárolni is lehet.

Murci, a viharos:
Hogy murci csak ősszel kapható, érthető. Hiszen a „Sturm” névre hallgató murci a zavaros szőlőmust az erjedés megindulása után, és must ugyebár csak a szüret utáni hetekben van. A murcit óvatosan érdemes fogyasztani, nemcsak alkoholtartalma miatt, hanem az emésztést elősegítő hatása miatt is.

Pfefferl – borsos ízek:
A zöld veltelini, vagyis Alsó-Ausztria sztár szőlőfajtánk tipikus ismertetőjegye, hogy illat- és ízjegyei gyengéden és finoman a borsra emlékeztetnek. Mivel azonban csak gyengéden és finoman emlékeztetnek a borsra, ezért szeretetteljesen, kicsinyítőképzővel látják el ezt az ízvilágot és Pfefferlként emlegetik az osztrákok.

Nyári bor/teraszbor (Sommerwein/Terrassenwein):
Meleg nyári napokon vagy könnyed grillesteken a teraszon a felfrissüléshez nem alkalmasak a testes, magas alkoholtartalmú italok, hanem pont az ellenkezőjük, a könnyed, egyszerű, gyümölcsös borok javasoltak, melyek ezért nyári bornak vagy teraszbornak hívnak Alsó-Ausztriában.

DAC:
Itt a Districtus Austriae Controllatus rövidítésről van szó. Az eddigi osztrák minőségi bor rendszerre épülve, a DAC borok olyan italok, melyek ízükben összetéveszthetetlenek és egy tipikus helyi bortermelő vidék ízvilágát tükrözik.

Federspiel:
A Vinea Wachau Nobilis Districtus wachaui borászszövetség három kategóriába sorolja a száraz fehérborokat. „Steinfeder“ megnevezést használnak minden olyan borra, mely alkoholtartalma maximum 11,5%, vagy annál kevesebb. „Federspiel” minden bor 12,5%-ig (minimum 17° KMV –klosterneuburgi mustmérő), „Smaragd” minden bor, melynek magasabb az alkoholtartalma. A „Federspiel“ fogalomnak a gyökereit a solymászatban kell keresni, melynek nagy hagyománya volt a Wachauban. Azt a műveletet nevezték így, amikor egy zsákmányt színleltek, hogy visszacsalogassák a sólymot a röptető kezére.

G’sundheit – sollst leben! Egészségedre – élned kell!
A gyümölcsbor körül kialakultak bizonyos rituálék és különleges szokások. Például a mostvierteli etikett szerint a gyümölcsbor fogyasztása előtt nem Prosttal hanem „Gesundheit” felkiáltással koccintanak, melyre a helyes válasz így hangzik: élned kell!