Minden pincének megvan a maga jellege
Három nővér, három pince, három út, egy dűlő: túrázás a „3-Schwestern-Weg”, vagyis a „3 nővér útvonalon” a Weinviertelben.
A „Weinviertel három nővére” első pillantásra alapvetően különbözik egymástól, és mégis - mint minden családban - vannak hasonlóságok, amelyek csak második pillantásra válnak nyilvánvalóvá. A bor mellett a három falut három pincesor és egy túraút köti össze.
A „3-Schwestern-Weg” 23 kilométeren keresztül vezet szőlőültetvényeken, hosszú sétányokon és a legszebb pincesorokon, valamint három olyan bortermelő falun át, amelyek olyanok, mint a nővérek: a pezsgő Poysdorf, a kissé bolondos Herrnbaumgarten és a romantikus Falkenstein. Három borásznő kalauzol végig kedvenc pincesorain, és mesél a hagyományokról, változásokról, érkezésekről és távozásokról. Jöjjön velünk!
Monika Neustifter borász beszél a poysdorfi Radywegről
Néha, amikor Monika Neustifter a Radywegen sétál, a gyermekkorára gondol. Azokra a napokra a sűrű lombok boltozata alatt, amely olyan volt, mint egy mesebeli alagút. Vagy arra, ahogyan a pincékben hűsölt meleg nyári napokon. Ma, majdnem 30 évvel később sok minden történt az életében, de a Radyweg még mindig az egyik kedvenc helye. Mielőtt bekanyarodnánk a pincesorra, Monika Neustifter azt tanácsolja, hogy látogassunk el a Vino Versumba. Itt izgalmas tényeket tudhatunk meg a régió történetéről és arról, hogy miért Poysdorf a helyi pezsgők fellegvára. A környék meszes-löszös talaja ugyanis tökéletes a karakteres pezsgők számára.
Ha Poysdorfot a Radywegen keresztül hagyjuk el, hamarosan elérhetjük a Buschenschank Radykölla hagyományos borozót. Itt a poysdorfi borok mellett szalonnát és sonkát szolgálnak fel. Ha inkább zavartalanul szeretnénk pihenni, kövessük az útvonalat még néhány métert a lejtőn felfelé egy fapadig. A zöld pinceajtó mögött található a Kellerrast, a Neustifter pincészet önkiszolgáló pincéje. Közvetlenül mellette egy üres telek van, ahol a löszfal jól látható. Monika Neustifter szívesen időzik itt: „Az ujjaddal figurákat véshetsz a nedves földbe és nézheted, ahogy morzsolódik a homok”. A lösztalaj általában nagy szerepet játszik a szőlőművelésben és különösen igaz a pincesorokra is. A nedves-homokos állagnak köszönhetően viszonylag könnyű volt a borospincék kiásása.
Ha a Radyweget követjük a lejtőn felfelé az utolsó pincéig, piknikezőhelyre bukkanunk: Egy emelkedő tetején asztalok és függőágyak pihenésre hívogatnak. Monika Neustifter azt tanácsolja, hogy tavasszal térjünk be ide: „Nincs ennél szebb hely, ahol megfigyelhetnénk a természet ébredését”.
Irene Tagwerker borász beszél a nerrnbaumgarteni Schindergasséról
Amikor Irene Tagwerker a Schindergasse végére sétál, egy olyan helyre érkezik, ahol hirtelen mintha sok minden eltűnne: a nyüzsgés, a mindennapi élet rohanása, és néha még az idő is. Egy hely, amely ideális a pihenésre, és ahová jobb, ha az ember kicsit több időt tervez. De egyik dolog a másik után: Kezdjük a helyi Herrnbaumgartenben, pontosabban a Nonseum előtt. A Nonseum egy egyedülálló múzeum, amely olyan képtelenségeket mutat be, mint az énekesmadarak kottatartói vagy az automata orrtisztító gépek, és amellyel Herrnbaumgarten a kissé „őrült” nővér hírnevét is kivívta. Ha elhagyjuk a Vierkanthofot, egy négyzet alakú parasztgazdaságot, amely a konyhamúzeumnak és a bolondos vinotékának is otthont ad, balra a Schindergasse felé tartunk.
Irene Tagwerker, Herrnbaumgartner szülöttje számára ez a sikátor az egyik legszebb és mindenekelőtt az egyik legszokatlanabb pincesor. Mélyen a löszhegységbe van vájva, ahol a présházak finoman simulnak a löszös üreghez. Itt 350 méteren téglából épült pincék, benőtt homlokzatok és szeretettel felújított présházak színes keverékét találjuk. A pincesor elején, a jobb oldalon található az első lehetőség arra, hogy betérjünk a wein.keller.sporr nevű helyre. Ezt a hangulatos borozót a Sporr család üzemelteti, és kiváló házias konyhájáról ismert.
Néhány lépés után elhaladunk a Mariengrotte mellett, amely Herrnbaumgarten emlékműve, és amelyet az 1970-es évek végén állítottak fel a lakosok segítségével. Most az utca egyre meredekebbé válik, amit a túrázók vádlijukban is érezhetnek. Egy olyan körülmény, amelynek a pincesor valószínűleg a nevét köszönheti: A hagyomány szerint a teheneknek és a lovaknak keményen meg kellett dolgozniuk ahhoz, hogy a nehéz szekereket végighúzzák a meredek sikátoron. Ha továbbsétálunk és balra tekintünk, az akácfák sűrű lombjai mögött felfedezhetjük a barlangokat az agyagos talajban. Körülbelül száz évvel ezelőtt valóban egész nagycsaládok laktak bennük, a legtöbbjük napszámos volt, akik a földeken és a szőlőkben végzett munkából éltek.
Innen a fák árnyékában a Schindergasse vége felé sétálva egyúttal Irene Tagwerker kedvenc helyére érkezünk. Balra vannak a szőlőskertek, amelyekből a megfelelő évszakban néhány édes szőlőszemet is lehet csipegetni. Jobbra pedig ez a széles, zöld mező, ahonnan hirtelen páratlan kilátás nyílik az erdőkre, mezőségekre és Herrnbaumgartenre. Irene Tagwerker azt tanácsolja, hogy töltsünk el itt fent egy kis időt, hogy tényleg úgy érezhessük, mintha eltűnne.
Irene Luckner borász beszél a galkensteini „Oagossn”-ról
A Falkenstein környéki pincesorokban nemcsak a bor érlelődött, hanem egy nagyon különleges életérzés is: a Weinviertel kedélyessége. Irene Luckner, a Falkensteinban élő borász ezt nagyon jól ismeri: az összejöveteleket, a közös étkezést és ivást, az ünneplést és éneklést, azt a vidámságot, amely a Weinviertelhez éppúgy hozzátartozik, mint maga a bortermelés.
Aki keményen dolgozik, mondja Irene Luckner, az vágyik a megosztásra és a vidámságra. Régen a borászok „pinceórának” nevezték, amikor az emberek a pincesorokon összeültek és egy pohár bor mellett beszélgettek az életről. Ma a társasági élet a kóstolókon, a nyitott pincék rendezvényeken és a Weinviertel bor- és pincefesztiváljain mutatkozik meg leginkább. Az egyik legszebbre minden év végén nyáron kerül sor az „Oagossn” pincesor területén. A fesztivál kezdetén az egész pincesor gyertyafénybe borul, a következő napokon pedig minden borászcsalád saját házi specialitásait kínálja, és természetesen borban sincs hiány. De még a nagy rendezvényektől távol is a vidámság határozza meg az életérzést az Oagossnban. Hogy mennyire élénk a pincesor, az már az első métereken kiderül, amikor lekanyarodunk a Marktstraße Falkensteinről. Néhány lépés után a „sieben:schläfer” ínyencműhely, egy kreatív menüvel rendelkező étterem és egy hangulatos veranda mellett haladunk el, ahonnan az Oagossn nyüzsgését figyelhetjük.
Egy kanyar után a szűk utcácskát két színes és szeretettel felújított pincesor szegélyezi. Csak néhány méterrel arrébb két jellegzetes helyi borozót találunk, amelyek a kiváló harapnivalók és borok mellett mindenekelőtt kellemes hangulatukról híresek. „Ha épp nyitva vannak a hagyományos borozók” - tanácsolja Irene Luckner – „akkor érdemes minél éhesebben érkezni az Oagossnba, hogy ne maradjunk le egyik különlegességről sem”. De nem szabad túl sokáig maradni. Az Oagossn végén, amelynek neve a tojáskereskedőkre vezethető vissza, egy műalkotás vár: egy túlméretezett, tükrös tojás, amely úgy magasodik a pincesor fölé, mintha felülről akarna gyönyörködni a látványban.
